Arcod némán, mint egy tükör, úgy mered most rám
Harcolj, nézz rám! Szemedben kietlen táj
Ó mondd, miért jó? Miért kellett álmodni mást?
Lelkedbe látok, és érzem az átkot, mi szívemet tépi, úgy fáj!

Szánalmas béklyó, mi összezárja a szád
Most kéne szép szó, most kéne szép hazugság!
Szólj, én várok, de szemed az égig ér!
Hangodat várom téged elvisz az álom, míg szép lassan alvad a vér!

Cserébe mondd el, mit adsz?
Hogy lesz így múltam vigasz?
Hogy lesz az árnyékból fény?
Ágyamban szerelmes kéj?

Mit szíveddel látsz, ragadd meg kezeddel
Mert elmúlik, elhervad, mint a virág!
Ha élhetsz, úgy nézz, szemeddel láss
Élj úgy, mint álmában más!

Állj meg kérlek! Még egyszer hadd lássam újra, hogy kívánsz!
Vagy várj, így félek, cserébe ragadj el engem is hát!

Cserébe mondd el, mit adsz?
Hogy lesz így múltam vigasz?
Hogy lesz az árnyékból fény?
Ágyamban szerelmes kéj?

Mit szíveddel látsz, ragadd meg kezeddel
Mert elmúlik, elhervad, mint a virág!
Ha élhetsz, úgy nézz, szemeddel láss
Éld azt, mit álmodban látsz!