Lágy csendben simogat a hűs báj, míg
forrongó testtel élem át
Lüktető aggyal hívogat, hozzám ér míg
valami sötét rámborul és éget

Szólnék
Vágyva az érintést
Nyúlnék feléd
De kezem ökölbe szorul
Vágynék
Ahogy az éj várja a hajnalt
és szállnék
De a mosoly vicsorba borul

Miért lennék más, miért lennék jó
Féreg az agyamban, aki lát
Minden pusztulni való
Elfedi szemem elől a sár
Az arany szürkébe fordul
Nem látom, van-e fent, ami vár
Lépek a fény felé, a szörny felmordul

Szelíd és meghitt, békésen szunnyad, míg
arctalan mosollyal vár rám
Lappangó szürkületben, baljósan megszólít
Gomolygó felhőkből száll alá

És félnék
De dühöm erősebb nálam
Elfutnék, elfutnék
De fogva tart a zaj
Amit hallok, itt hallok
Bent szól, irányít
Szólnék, de képtelen
Hallom magam és fáj

Miért lennék más...