Rég elmúlt a fény
ami áltatott, hívott, várt
Fakuló emlék a vágy
ami élt

Szétszórt szavakból
épül a vár, lerombolt
Képek romjain túl fél a remény
ami él még
Vár, hogy alakot öltsön
Sírna, ha hallaná bárki is
a hangját ideát

Fájó álomként
bennem él a vágy
A büszke sziklán,
szép lelkemen áll
Onnan néz le a
szomorú, szürke, puszta semmibe
Néha álmodok, még
akkor is, ha fáj

Álmomban egy szebb földön járok
Szárnyalnék, szárnyalnék
Nem húz le álszent, súlyos álca
Nem kell, már nem kell
Érzés az érzés, ember az ember
Még, amíg él
Hisz hiába ébren a jóság maszkja
Nem véd, nem véd