Romok között tévelyegtek
Áldozatot kívántok tőlem
A végtelent megszüntetnétek
A napfényt az éjben megkeresnétek

Elvesztek a rengetegben
Önmagatok rejtekében
A lovaglást tanuljátok
De a tigrist hozzá nem találjátok

A homályban elmerülnétek
Felfedeznétek mit szemetek nem észlel
De már belétek látott, megbabonázott
A mélység örök sötétsége

Már nem enged el
Már nem ereszt el
A mélység képe belétek égett
Örökre egyedül a vak sötétben

Nincs már senki, ki kivinne innen
Ki a bánatodra felfigyelne
Magad akartad a fátylat levenni
Az alatta rejlőt megismerni

Az alatta rejlőt megtanulni
Magadat elveszíteni
Önmagadat megismerni
Önmagadban megmaradni

Elértem hát, ahol nincs más út
Magam maradtam a mélységen túl
Árnyékok közt bojongok
Fénylő, parázsló hamvakon

Néha fellobban az örök tűz
Ami lángokba borítja a sötét űrt
De nem látom a fényességet
Nem találom a menedéket